Barangoljuk be együtt a Sárisápot körül ölelő dombokat, hegyeket. Egy jól összeszokott csapat az idén is várja az aktív kikapcsolódást kedvelőit. Túrázzanak velünk szeptember 17-én, csodálatos panorámával rendelkező helyszínekre! Csatlakozzon most a Háromkőtúra indulóihoz!
A település központjából rajtoló és oda érkező rendezvény útvonala a rövidebb távok első szakaszában közös nyomvonalat követ, míg a Háromkő útvonala észak felé veszi az irányt. Kérjük, figyelj rá, hogy az általad választott úton haladj!
Az itinert és a hozzá kapcsolódó térkép 8:00 és 10:00 között vehető át az indulás helyszínén, a közösségi térnél. Nevezni ekkor is van lehetőség. Kérjük, hogy 10:00-ig vedd át az információs csomagodat, és mindenképp indulj el a túrán. Célba érkezés után mindenképpen jelentkezz be az információs pultnál, így tudjuk, hogy épségben visszaértél. Ellenkező esetben a keresésedre fogunk indulni.
Mindhárom útvonalon ellenőrzőpontok várnak. Itt lebélyegzik az itinered, és frissítőt is magadhoz vehetsz.
A túrán mindenki saját felelősségére vehet részt. Érdemes rétegesen öltözködni, kis hátizsákkal, kényelmes cipőben érkezni.
Kerékpárral részt venni tilos!
A kijelölt útvonalról letérni tilos!
A túra füstmentes. Kérjük, Te se dohányozz!
A túra kutyabarát, de társaid zavarása, veszélyeztetése nélkül.
Szemét eldobása tilos! Kérjük, használd a kihelyezett hulladékgyűjtőket!
További részletekért keresd fel Facebook oldalunkat.
Kellemes túrázást kívánunk!
Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket Facebookon, hogy mindenről időben tudjunk tájékoztatni!
Háromkőtúra © 2020 Minden jog fenntartva.
Admin: ShunDreamers